Arculatváltás személycserékkel

 A XXI. század elejét érintő gazdasági nehézségek ellensúlyozásaként a Polar Mobil Kft tulajdonosa 2005 elején átfogó változásra szánta el magát, hogy régi fényére emelje elsők között alapított cégét.

A változás kezdeteként új ügyvezetőt nevezett ki, az autós cégei közül ekkor már egyedüli importőrként tevékenykedő Polar Mobil Kft élére.

A cég megújulása ennek köszönhetően viharosan felgyorsult, minden területet érintve, ugyanakkor a működőképességet stabilan megtartva. A megújulás természetesen időigényes, nem lehet 1-2 hónap alatt egy céget és a dolgozók hozzáállását átformálni.

A változást felgyorsította, hogy az egyes területek vezetői is szaktudásuk alapján, de a Wallis csoporton kívüli cégektől kerültek kiválasztásra, frissítve a képzett szakemberek sorát, ami új szemléletet hozott a Polar Mobilhoz.

Az ügyfélszolgálati területre az alkatrész igazgató érkezett először, aki rövid időn belül biztosította az alkatrészellátást a Polar és a  hozzá  tartozó márkakereskedői hálózat számára is. A közös sikerhez hozzájárult egy kitűnő szakember beillesztése a folyamatba, aki közvetlenül irányítja a kiszolgáló személyzetet valamint a beszerzési, raktározási és logisztikai folyamatokat is. Ez természetesen a létszám és a folyamatok optimalizálását is magával vonta. A fenti reformok folyamatosan javuló  kiszolgálási szintet és alkatrész elérhetőséget eredményeztek.

A következő lépés a szerviz terület megújítása volt. A változás itt is az első számú vezető cseréjével kezdődött, amit  egy lassú, de a folyamatos működőképességet , versenyképesebb árképzést és a szakmai tudás színvonalát előtérben tartó megújítás követett . Az új kollégák képzését az importőri részleghez tartozó, svédországi oktatóbázison képzett oktató végzi – elősegítve ezzel a meglévő és új kollégák műszaki tudásának a svéd gyár által előírt szinten tartását.

Ennek eredményeként jelenlegi munkatársak a folyamatos képzések és szigorított minőségirányítási rendszer mellett lelkiismeretes, becsületes munkavégzésükkel alapozták meg, hogy a Saab márkának Magyarországon is elismerést szerezzenek.